A Ford is Le Mans prototípust épít
Az 5,4 literes motor a Mustang GT3-ból érkezik, ezzel építenek LMDh prototípust.

A történelem megismétlésével próbálkozik a Ford: a domináns Ferrarit szeretnék megszorongatni a Le Mans-i 24 óráson, illetve a WEC versenysorozat futamain, az abszolút győzelemre hajtva. Ennek érdekében elkezdték egy saját LMDh prototípus előállítását.

Az LMDh kategória szabályainak megfelelően nem saját karosszériát használ a Ford, hanem egy kész vázat használnak. A választásuk a négy lehetséges beszállító közül a francia Orecára esett, ebbe kerül majd az 5,4 literes V8-as benzinmotor köré épített hibrid hajtásrendszer. A csúcsteljesítmény kötött, így a Fordot is 500 kW, azaz 680 lóerő mozgatja majd, akár a többi LMH és LMDh autót.

A motor fejlesztésébe állítólag nem csak a Ford Motorsport szakembereit vonták be, de a Red Bull Ford Powertrains F1-es motorprojekt tapasztalatait is felhasználták.

Az idén egy LMP2-es autóval kezdik felkészíteni a gyári csapatot az új kihívásokra, illetve itt tesztelik az LMDh gép egyes fejlesztéseit is. A csúcskategóriába 2027-ben terveznek belépni – addigra elkészülnek az aerodinamikai fejlesztések is, amelyeken már most is dolgoznak a Ford szakemberei.

A Ford 1966 és 1969 között zsinórban négy alkalommal győzött a Le Mans-i 24 órás versenyen a GT40-esekkel, ám azóta nem sikerült újabb abszolút győzelmet szerezniük. A Ford utolsó sikere a patinás versenypályán egy 2016-os kategóriagyőzelem volt: ekkor az LMGTE Pro mezőny élén végzett egy gyári Ford GT versenyautó.

Oszd meg a cikket