Miközben hivatalosan visszavonták az engedélyeit, a gödi Samsung SDI akkumulátorgyár továbbra is zavartalanul termel. A gépek zúgnak, a szalagok forognak, mintha mi sem történt volna. A magyar hatóságok pedig tehetetlenül nézik – vagy inkább félrenéznek –, miközben a gyár a jogrendet papírmasévá alázza.
A helyzet abszurditása szinte groteszk: a gyár eddig több alkalommal kapott 3 millió forintos bírságot ezért a jogsértésért. Ennyi a „büntetés”. Csakhogy ez az összeg a gyár méreteihez képest alig pár percnyi termelésből kitermelhető. Igen, pár perc. Ennyit ér ma Magyarországon a törvény.
A bírság, ami nem fáj – inkább megéri
Az, ami papíron szankció, a gyakorlatban üzleti költség lett. Egy multinacionális ipari óriás számára havi akár 3 millió forint olyan, mintha egy átlagembernek 300 forint parkolási díjat kellene befizetnie. Nem visszatart, hanem inkább legitimál. A gyár tovább működik, a profit folyik, a hatóság kipipálja a „fellépett az ügyben” rubrikát – és mindenki megy tovább a dolgára.
Az igazsághoz tartozik, hogy a gyár fennállása óta több munt 300 millió forint bűntetést kapott különböző okoból, ám a 2023-as nyereséggel számolva ez mindössze 4 napi termelés NETTO NYERESÉGE.
Közben a környékbeliek a zajra, porra, vegyszerszagra és aggodalomra ébrednek nap mint nap. A talajvíz, a levegő, a helyi életminőség a tét – de a hatalom és a gazdasági érdekek mérlegén ezek az értékek aligha nyomnak sokat.
A rendszer hibája – vagy maga a rendszer?
A gödi ügy már rég nem csak egy ipari konfliktus. Tökéletes tükre annak, hogyan működik a „fejlesztés mindenek felett” logikája. Ha egy gyár elég nagy, ha elég pénzt hoz, ha elég messzire nyúl a kapcsolatrendszere, akkor a szabályok hirtelen opcionálissá válnak.
A környezetvédelmi engedély visszavonása után normális országban a kapukat le kellene lakatolni. Nálunk viszont elég egy csekk, és minden mehet tovább. Az üzenet világos: nem a törvény, hanem a pénz a végső hatóság.
A gödi akkugyár esete szimbolikus. Nemcsak egy városról, nemcsak egy üzemről szól. Arról szól, hogy az ország, amely egykor a jogállamiság példája akart lenni, ma már a nagyvállalati érdekek alárendeltje. Ahol a környezetvédelmi előírások csak addig érvényesek, amíg nem fájnak a beruházónak.
És miközben a hatóságok némán asszisztálnak, a gyár szüntelenül dolgozik tovább – percenként egymillió forintnyi bevétellel, percenként egy lépéssel távolabb attól, hogy ebben az országban a törvény még bármit is jelentsen.
