Az új KRESZ sok dologban változik és próbál lépést tartani a jelennel, a várható újdonságokról beszélgetünk. Felemelte fejét és megemelte csontos mutatóujját az Euro NCAP, visszatér a Yugo és egy Amit is összetört a Dekra.
Itt az új KRESZ tervezete
Egyebek mellett egységesíthetik a sebességhatárokról szóló rendelkezéseket, egyúttal autóúton a mostani 110 helyett akár 120 km/órás sebességhatárt is megengedhetne az út kezelője, autópályák egyes szakaszain pedig akár 140 km/órás gyors szakaszokat is kijelölhetnek. Jelenleg a teherautók, a buszok és az utánfutót vontató autók, lakott területen kívül mindenhol 70 km/órával mehetnek, autópályán pedig 80-nal, a javaslat szerint viszont az összes felsorolt útszakaszon 90-re gyorsíthatnának ezek a járművek. Végre írásba kerülhet az úgynevezett cipzárelv is.
A látni és látszani elv jegyében felmerült, hogy lakott területen is előírnák a tompított fényszóró kötelező használatát azokon az autókon, amelyeken nincs nappali menetfény.
Bevezetik a szimulátoros oktatást, a gyakorlati oktatás hagyományos módszerének kiegészítésére.
Az erősebb elektromos rollerek a segédmotorokra vonatkozó szabályok szerint vehetnének részt a forgalomban, így tehát nemcsak a már most is kötelező felelősségbiztosítást kéne rájuk kötni, de vezetésükhöz 14 éves alsó korhatár is tartozhat, legnagyobb megengedett sebességük pedig 45 km/óra lehet. Utast egyikkel sem lehetne szállítani az új elképzelés szerint, és két vagy több oszlopban is csak bizonyos helyeken, például lakó- pihenő övezetben használhatnánk őket.
A Levegő Munkacsoport és a növekvő sebességek
A Levegő Munkacsoport fontos összefüggést talált a sebesség és a károsanyag-kibocsátás mértéke között. Például, az NOx kibocsátás, ha 130 km/h helyett 100 km/h-s sebességgel haladunk, 40%-kal alacsonyabb, míg a PM10 kibocsátás 27%-kal. Ha 130 helyett 150 km/h-val közlekedik valaki, akkor az NOx kibocsátás 44%-kal, míg a PM10 kibocsátás 30%-kal nő.
Új Euro NCAP szabályok a 2026-os évre
Hadat üzentek az érintőképernyőknek, megkövetelik a fizikai gombokat, azaz jövőre komoly hátrányba kerülhetnek pontozásnál azok a gyártók, melyek mindent a digitalizációra tettek fel. Tesla, mi lesz veled?
Újra támad a Yugo
Visszatér a régi márka, visszakacsintó formatervvel. A végleges modellt a Belgrade Expón mutatják be 2027-ben. Nem villanyautót terveznek, hanem az elődhöz hasonló olcsó benzinest.
Természetesen más dolgokról is esett szó az élő adásban, amit itt most vissza is nézhetsz.