
Egy csomó érdekes részletre fény derült a VW csoporton belül zajló folyamatokról annak kapcsán, hogy minden márka megtartotta évindító sajtótájékoztatóját. Az egyik ilyen, hogy a Porsche az Audi Q5 alapjaira építi következő modelljét, amellyel a belsőégésű motorral felszerelt Macan hiányát szeretnék ellensúlyozni.
Kiderült az is, hogy 2028-ra tervezik piacra dobni az új modellt, és ez nagyrészt annak köszönhető, hogy bár a Q5 műszaki megoldásai adják a fejlesztés alapját, a Porsche alaposan átdolgozza a konstrukciót, ugyanúgy, ahogy eddig is tették a közös alapokon nyugvó típusok esetében.
Érdekes apróság, hogy kiderült, a Porsche licencdíj címén egymilliárd eurót fizet az Audinak – annak ellenére, hogy mindkét cég a VW csoport része – ami részben a Q5 átvételének az ára, de emellett más tételek is szerepelnek benne.
A Macant a Porsche még 2024-ben cserélte le egy elektromos modellre, és a belsőégésű motoros első generáció Európában még ugyanebben az évben eltűnt az itteni kínálatból, mivel már nem frissítették az EU-ban kötelezővé tett kiberbiztonsági szabályoknak megfelelően. Az átállás azonban elsietettnek bizonyult: az elektromos Macan helyett más márkáknál keresett benzin- vagy dízelmotoros alternatívát a vevők egy jelentős része, ami az eladásokon és a bevételeken is jól látható lyukat ütött az elmúlt év során.






