Bő másfél hónappal ezelőtt jártunk Malagában, ahol a jó néhány felfrissített Mercedes-Benz modellt – GLE, GLE Coupé, GLS – nézhettünk meg egészen közelről. Ugyan vezetni nem lehetett őket, de beülni, megfogdosni, megszagolni igen. A Mercedes az ilyenkor megszokottnál is sokkal komolyabban vette a statikus bemutatóra érvényes embargót, és nagyjából olyan biztonsági óvintézkedéseket tett, mintha legalábbis atomtitkot bíztak volna ránk. Bezacskózták a telefonjainkat, és a kamerák memóriakártyáit is begyűjtötték mielőtt elhagytuk a helyszínt. Így csak nemrég juthattunk hozzá az akkor készült anyagainkhoz.
A titkolózás mellett a helyszín is remekül passzolt a rendezvény horderejéhez, a márka nagyjából egy hegyet bérelt ki, hogy otthont adjon az eseménynek. Pontosabban egy szinte felfoghatatlan kiterjedésű fotóstúdió komplexumot. És ez nem túlzás, volt itt minden, amit csak elképzelhet egy fotós. Vizes platform, fehér fallal körbevett óriási placc, elképesztő hátterek kilátással és persze évente 300 napsütéses nap. De nem ez a lényeg, hanem az autók. Azért csak ideteszek egy linket, a stúdióról, hogy mindenki lássa, tényleg nem túlzok. Érdemes ránézni.
De miért is vagyunk itt? A Mercedes-Benz idén ünnepli az első belső égésű motorral hajtott autó 140. születésnapját – amihez elég sok közük volt –, és így ezt akár az autózás 140. születésnapjának is tekinthetjük. Ráadásul az 1886-os első automobil évfordulója mellett az 1926 júniusában alapított Mercedes-Benz is kerek születésnapot ül idén. Erre az alkalomra időzítve pedig megújult a márka SUV kínálatának felső polcán található két modell, a GLS és a GLE.
A GLS 20 évvel ezelőtt mutatkozott be, bár kezdetekkor még csak GL néven futott. A tekintélyes kiterjedésű, hétszemélyes SUV a 2015-ös ráncfelvarráskor megkapta az S betűt is, mintegy hangsúlyozva a rokonságot a szintén a luxuskategóriát képviselő S-osztállyal. Értelmezhetjük ezt úgy is, hogy a GLS az SUV-k S-osztálya. Ehhez az autó méretei is megvannak, 5217 milliméter hosszú és 1956 milliméter széles a most megújult GLS, aminek 3135 milliméteres tengelytávja akár hét utasnak is képes megfelelő, tágas belső teret nyújtani. Még a harmadik sorban is, ahol a gyáriak szerint 194 centis testmagasságig bárki kényelmesen elfér.
Modernebb megjelenést kapott az autó, és az orron nem fukarkodtak a csillagokkal: ha nem lenne elég a hűtőmaszk csillagmintája, ezek mostantól már a lámpatestekben is ott világítanak. Új első lökhárítót kapott a GLS, amiben fekete betét köti össze vizuálisan a két-két, egymás alatti csillagot tartalmazó fényszórókat és a nagyobbra szabott hűtőmaszkot. Az autó fenekén díszléc köti össze az oldalanként három-három, egymás mellett világító csillaggal megbolondított lámpatesteket, a biztonság kedvéért középen még megspékelve egy újabb márkaemblémával. Kicsit soknak tűnhet, pedig akkor még nem is említettük a hűtőrács piacfüggő, opciós kontúrvilágítását.
A dizájn mellett hasznos funkciója is van a megújult lámpatesteknek. A legújabb Digital Light néven futó technológia LED-es fényszórója 25%-kal könnyebb elődjénél, 40%-kal nagyobb területet világít be, miközben takarékosabb is, 50%-kal. Javult a teljesítménye is, már 600 méteres távolságra is elvilágít. Emellett vetítőfunkcióval is ellátták, képes vezetővonalakat, animációkat és különböző szimbólumokat rajzolni az autó előtti aszfaltra.
Modellfrissítés nem létezhet új karosszériaszínek nélkül, ebből két újat kapott a GLS, és szintén két új, magasfényű, aerodinamikailag optimalizált keresztküllős, 21 colos alufelni is felkerült a választhatók közé. Aki nagyobbra vágyik, annak is lesz mit választani az új, 22 colos AMG felni képében.
Belepiszkáltak a belsőbe is, új díszítőelemekkel és kényelmi funkciókkal bővült az utastér. Az első üléssor hangulatvilágítással kiegészített központi szellőzőnyílásai a frissített modellben oválisak lettek a korábbi szögletesek helyett. Új belső színek és díszítőelemek is felkerültek a listára, különféle tónusú fa, illetve alu betétekkel is személyre szabható a tágas, komfortos, ráadásul jószagú belső. Nekem személy szerint a hangulatvilágítás, illetve a képernyők harsány színei néha soknak tűnnek a modern Mercedesekben, így itt is.
A hangulatvilágítás, prémium anyagok mellett a színes szélesvásznú, három darab 12,3 hüvelykes, de közös üvegfelület mögött dolgozó képernyő a belső leglátványosabb berendezési tárgya. A képminőség parádés, a menüben pedig napokat lehet eltölteni, mire kiismeri benne magát a tulaj. Jó hír, hogy ha nem is fordított teljesen hátat a Mercedes az érintésérzékeny felületek használatának, de jó néhány funkció igaz, fizikai gombokkal kapcsolható, vezérelhető. Kifejezetten bölcs döntés volt, hogy a kormány visszakapta jó kapcsolási érzettel működő görgetőgombját.
A GLS belseje alapból hétszemélyes, három teljesen elektromosan állítható üléssor várja az utasokat. Itt nem kell kompromisszumot kötni, bármelyik sorban elfér egy felnőtt és a szinte minden kényelmi funkció elérhető mindhárom sorban. A második üléssorában két 11,6 hüvelykes képernyő szórakoztat hosszabb utakon, távirányító is tartozik hozzájuk, és a klíma- és ülésbeállításba is beleszólhatnak a hátsó sorban ülők, illetve a masszázsfunkciókat és ablakredőnyöket is vezérelhetik.
Új vibrációs masszázsprogramot kaptak az első ülések, és ezt opcióként a második sorban ülő utasok is élvezhetik. Nem kell kígyótestű artistának lenni ahhoz, hogy a harmadik üléssorba üljön valaki, az elektromos Easy Entry villanymotorjai utat nyitnak a leghátsó sor felé. Ha nagyobb csomagtartóra van szükség, a harmadik sor ülései egyetlen gombnyomással eltüntethetők a padlóban, a második sort is lehajtva 2400 liternyi csomagteret lehet kialakítani. A frissítés előtt hét üléssel 355, öttel 890 literes volt a csomagtartó, ezek az értékek aligha lettek érdemben kisebbek.
Mitől megy?
A csúcsmodellnek számító GLS 580 4MATIC V8-as négyliteres motorja a módosításoknak köszönhetően agilisabb – a statikus bemutató miatt kénytelenek vagyunk elhinni ezeket az információkat – gyorsabban reagál a gázpedálra, hatékonyabban működik, és névleges teljesítménye 537 lóerőre nőtt, valamint a nyomatéka is nagyobb, már 750 Nm.
Az előző motorhoz képest optimalizálták a befecskendező rendszert, a hengerfej szívó- és kipufogóoldalát, valamint a szívóoldali vezérműtengelyt is. Reszeltek a GLS 450 4MATIC-ban dolgozó háromliteres, soros, hathengeres benzinmotoron is, ami szintén civilizáltabb lett, és persze itt is újak a számok: 560 Nm és 381 lóerő.
A két hathengeres dízelmodell, a GLS 350d 4MATIC és a GLS 450d 4MATIC most először elektromos fűtésű katalizátort kapott, ami a kipufogórendszert hamarabb melegíti fel az optimális működési hőmérsékletre. A motorblokk és a hengerfej alumíniumból készült, így a motor könnyebb, mint elődje. A motorpaletta minden darabja kapott egy 17 kW-os, 48 voltos villanymotort is, ami az indítás mellett képes besegíteni is a motornak, illetve a mozgási energia egy részének visszanyerése is a feladatai közé tartozik.
Biztonság
A temérdek, betűszavakkal kódolt biztonsági funkció felsorolásától eltekintenék, de néhány érdekesség azért ide kívánkozik. Tíz külső kamera, akár öt radar és tizenkét ultrahangos érzékelő figyeli a GLS környezetét, aminek adatait vízhűtéses processzorral ellátott vezérlőegység dolgozza fel. Persze nem a vízhűtés a lényeges pont, hanem a számítási teljesítmény, ami ezt megkívánja, így a Mercedes szerint a jövőbeli, nagyobb teljesítményt igénylő funkciók ellátása sem okoz majd problémát a berendezésnek.
A parkolóasszisztens is okosodott, már a fehér vonalakkal nem jelölt szabad helyeket is érzékeli, és gyorsabb, akár 5 km/órás sebességű is lehet az automatikus kiparkolás. Emellett az út utolsó szakaszát tolatva magától is meg tudja tenni visszafelé, ha a vezetőnek ez valamiért nehézséget okoz és van benne felnivédő program is, a fájdalmas és költséges padkázások elkerülésére.
Izgalmas funkcióval bővült a head-up display tudása, a GLS-ben először elérhető rendszer a legfontosabb navigációs információkat, például nyilakat, sávajánlásokat vetít ki a szélvédőre.
Élőben valóban meggyőzőek a felfrissített Mercedes-Benz modellek. Még úgy is, hogy egy métert sem mehettünk velük. Az anyagminőség, a dizájn, és a visszahozott fizikai kapcsolók, gombok miatt az ergonómia jobb lett, mint a korábbi változatokban volt. És hogy a motorok milyenek lettek? Reméljük azt majd a dinamikus bemutatón, vagy legkésőbb a tesztautók megérkezésekor megtudjuk.






