A Dacia is egyre nagyobb szeletet szeretne magának abból a bizonyos elektromos tortából, ezért a jövőben tovább bővítik a villanyos palettájukat. A Duster érkezik majd kipufogó nélküli verzióban, a gyáriak szerint továbbra is kedvező árcédulával.
Bár a jelenlegi, harmadik generációs Duster még új modellnek számít (alig két éve mutatták be) , a márka már most dolgozik egy vele párhuzamosan futó, tisztán elektromos változaton. A Dacia vezérigazgatója, Denis Le Vot a brit Autocar-nak annyit árult el: az új elektromos modell „időben érkezik”, utalva arra, hogy nem sietik el a bemutatását, de a tervek már előrehaladott állapotban vannak.
A villanyos Duster a Renault új, AmpR Small padlólemezére épül majd, ugyanarra, amit a Renault 5, az R4 és a 2026-ra várt új Twingo is használ. A platform akár két villanymotort is képes befogadni, így a Duster lehet az első modell ezen az alapon, amely összkerékhajtással készül. Az R5 és a Twingo kizárólag elsőkerék-meghajtással érkezik, míg az R4 esetében már bemutattak egy terepezésre szánt tanulmányautót is, amely négykerék-hajtással bír.
A Dacia vezetése hangsúlyozza: az elektromos Duster is elérhető árú marad. A pontos technikai részletek még nem ismertek, de a platform és az ígért összkerékhajtás alapján komolyabb terepképességek is elképzelhetők.
A Duster mellett más modellek is készülnek: a Sandero új generációja 2027-ben érkezik, benzinmotoros és elektromos változatban egyaránt. Továbbá a hírek szerint két új C-szegmensbeli modell is bemutatkozik a Bigster mellé, várhatóan belső égésű motorral.
A Dacia első elektromos modellje, a Spring hamarosan utódot kap: 2026-ban debütál a második villanyautó, amely a Renault Twingo alapjaira épül. Nem egyszerű átemblémázásról van szó, hanem egy önálló karakterű modellről, amely várhatóan kb. 15 000 fontos, azaz 7 millió forintos indulóárral kerül piacra, amivel a márka aláígérhet a Twingónak.
A Dacia novemberben mutatja be részletesen jövőbeli terveit. Az előzetes információk szerint az elektrifikáció kapja a főszerepet, így valószínűleg sokkal több részlet derül ki a Duster EV-ről és a további új modellekről is.