Elkészült a csillagszemű Mercedes GLE

A hét éves luxus-SUV-t új orrkialakítással, frissített elektronikával és néhány új motorral próbálják vonzóbbá tenni.

A GLE nem friss modell – ami azt illeti, a 2019-ben bemutatott autókat sok más gyártó inkább leváltaná – a Mercedes azonban inkább egy nagy frissítésnek veti alá az M osztály utódját. A legnagyobb változtatást az átszabott orr jelenti: a fényszórókban és a hűtőmaszkban is a háromágú csillag motívum köszön vissza, akár a felújított S osztály esetében. A karosszéria többi része azonban szinte változatlan, egyedül a hátsó lámpákat érintette még komolyabban a frissítés: ezeket most össze is kötötték a csomagtérajtón átívelő vörös műanyag sávval, két oldalra pedig csillagforma LED-betétek kerültek.

Belül alapjaiban újult meg a műszerfal: itt is felbukkan az E és S osztályból ismerős MBUX Superscreen, az egyetlen felület alá rendezett kijelző-rendszer. Emellett az autó távolról frissíthető fedélzeti számítógépet kap, a legfrissebb MB OS szoftverrel. Az autó önvezető képességeit 12 ultrahang-szenzor, öt radar és tíz kamera segíti, az adatfeldolgozást pedig új, folyadékhűtésű processzor végzi. Az eredmény látványos képességjavulás: a rendszer már fehér felfestések nélkül is képes felismerni a parkolóhelyeket, és a korábbi 3 helyett 5 km/h-val manőverezhet az automata parkolási funkció használatakor.

A motorválaszték nagyját 3 literes soros hathengeresek alkotják. Kétféle dízellel érhető el a típus, 286 vagy 367 lóerővel, ezen túl van egy benzines 381 lóerővel, illetve egy konnektoros hibrid változat 326 lóerős benzinmotorral és 183 lóerős villanymotorral. A csúcsmodellbe a Mercedes új, sík főtengelyes 4 literes V8-asát építik, ez 537 lóerős. A konnektoros változaton kívül az összes modellbe a váltóba integrált enyhe hibrid rendszer kerül: itt egy 23 kW-os indítómotor-generátor nyer vissza energiát motorfék-üzemben, és hasznosítja azt az autó újbóli felgyorsításához. A polgári változatok mellett lesz két AMG kivitel is: az enyhe hibrid 449 lóerős, a konnektoros változat összteljesítménye pedig 585 lóerő. Mindkettőbe a háromliteres hathengeres turbós benzinmotor sportváltozata kerül.

Európában minden GLE változat összkerék-hajtású. A légrugós futóműhöz felárért kapható az E-Active Body Control fantázianevű rendszer is, amely kerekenként külön állítja a rugómerevség és csillapítás értékét, húsz érzékelő adatai alapján, minden ezredmásodpercben. Az eredmény egy olyan rendszer, amely közúton hatékonyan csökkenti a karosszéria dőlését, és rossz úton is képes kiszűrni az útegyenetlenségek hatásának nagyját.

Árakat egyelőre nem mondtak, de a kifutó változat alapára is 98 ezer euró felett volt Németországban, így az átdolgozott változattól sem számíthatunk kevesebbre.

Oszd meg a cikket