Elkészült a legnagyobb Renault
A Filante Volvo alapokra épül, és a tervezők szándéka szerint a legnagyobb SUV-kkal versenyez majd.

Bemutatkozott a Renault Filante, amelyet elsőként Dél-Koreában kezdenek forgalmazni. A közel öt méter hosszú, 1,9 méter széles SUV a Geely CMA platformjára épül, akárcsak a szintén a Renault Korea Motorsnál gyártott Grand Koleos. Ez a padlólemez adja a Volvo XC40, a Polestar 2 és több Lynk & Co, illetve Geely modell alapját, és a Renault kifejezetten azért vette át, hogy a prémium-modellek piacán versenyképes legyen.

A Filante öntöltő hibrid rendszert kap: a 250 lóerős hajtásba 1,5 literes turbós benzinmotor kerül viszonylag kis méretű, 1,6 kWh-s akkumulátorral. Az autó maga műszaki szempontból a Geely Xingyue L típusán alapul, formatervet azonban a Renault készíthetett hozzá. Így elég jellegzetes lehet, miközben a fejlesztési költség sem vitte el előre az összes hasznot.

A jelek szerint a nagy méretű SUV egyelőre csak Dél-Koreában kerül piacra, ahogy az új Grand Koleos is csak ott érhető el. Itt a Renault Korea Motors jelenleg a harmadik a piac 90%-át birtokló Hyundai-Kia mögött, és ezt a pozíciót igyekeznek megtartani az új modellekkel. Később a Közel-Keleten is bevezetik a típust, az azonban elég valószínűtlen, hogy Európába is elhoznák, ahol kelenleg az Espace és a Raphale játssza a csúcsmodell szerepét.

Oszd meg a cikket