Itt a legújabb Ferrari sportkocsi

Épp időben érkezik a nyitható tetejű Amalfi Spider, a nyitott Roma utódja.

A Ferrari módszeres, ha modellváltásról van szó. Ezúttal is tartja magát a menetrendhez: a kupé Amalfi után bemutatta a Spidert is, ami elődjéhez hasonlóan automata vászontetővel érkezik. Ez négyféle színben rendelhető, 13,5 másodpercig tart, míg eljut egyik végállásából a másikba, és 60 km/h alatti tempónál menet közben is működtethető – magyarán ha kabriózás közben elered az eső, nem kell megállni, hogy ne ázzunk bőrig.

A vászontető hátránya, hogy a csomagtérből vesz el helyet: itt az alaphelyzetben 255 literes csomagtartó 172 literesre zsugorodik, ha nyitott tetővel használnánk a sportkocsit.

Az Amalfi Spider műszakilag egyébként alig különbözik a kupétól, ugyanaz a 3,9 literes, turbós V8-ast kapja, 640 lóerővel, azaz elődjéhez, a Roma Spiderhez képest épp 20 lóerővel erősebb. A menetdinamika természetesen a több mint elegendő kategóriához tartozik: 3,3 másodperc alatt érhető el a százas és 9,4 alatt a kétszázas tempó. A csúcssebesség 320 km/h.

Árat egyelőre nem mondtak, de a kupé 240 ezer eurós áránál csak több lehet a komplikáltabb tetőszerkezetnek és a merev tető hiánya miatt szükséges karosszériamerevítéseknek köszönhetően.

Oszd meg a cikket