Itt az új Maybach S osztály, V12-es nélkül

A csúcsmotor Európában a V8-as marad, a tizenkét hengerest csak bizonyos távolabbi piacokon lehet majd megvenni.

Az S osztály felújítását követően megjött a Maybach csúcsváltozat is. Műszakilag nem sokat változott a típus, a V12-es motor eltűnése is csak regionális jelenség: Európában, és a többi olyan piacon, ahol a kibocsátási normák miatt a tizenkét hengeres motor már nem kerülhet piacra, az S680 csúcsmodellbe is az új, sík főtengelyes V8-as motor kerül, igaz, ennek a teljesítményét 612 lóerőre növelték, így teljesítménycsökkenés nincsen. Kicsit más lesz a motorhang, de gyanús, hogy ez sem lesz túl zavaró a hangszigetelés miatt. Emellett hathengeres, 585 lóerős konnektoros hibrid, illetve 537 lóerős V8-as benzines változatok készülnek még, S580e, illetve S580 jelzéssel.

Amit elveszített a típus hengerszámban, azt megnyerte lábtérben: a Maybach változat a normál S osztálynál is 18 centivel hosszabb lett. Hátul luxusfotelek, beépített hűtőszekrény és gombnyomásra nyíló ajtók kényeztetik az utasokat. A frissített változat már a kezdetektől elérhető lesz Night Series kivitelben – ez a Mercedes válasza a Black Badge Rolls-Royce-okra – ami egyebek közt sötét króm dekorációkat és csak ezekre a modellekre jellemző kéttónusú fényezést jelent.

Az árakat egyelőre nem ismerjük, de a német szaksajtó becslése szerint arrafelé 200 ezer euró felett indul majd a kínálat.

Oszd meg a cikket