Jön az ezer lóerős Xiaomi SUV

A YU7 GT ugyan még bemutatás előtt áll, de a legfontosabb adatait már közzé tették a kínai hatóságok.

A piac egyik legerősebb SUV modelljét készül bemutatni a Xiaomo, amelyről a kínai Technológiai és Információs Minisztérium közölt képeket és adatokat a típusengedélyeztetési eljárás részeként.

A YU7 GT 5,02 méter hosszú, bő 2 méter széles és 1,6 méter magas SUV, a tengelytávja pedig kereken 3 méteres. A képek alapján kisebbnek néztük, ám a méretek ismeretében a 2,46 tonnás üres tömeg sem olyan meglepő, amiből 666 kilogramm csak az akkumulátorcsomag. Hogy a testes modell mégse vánszorogjon, két villanymotort is kapott: az első 391, a hátsó 612 lóerős, együtt pedig 1003 lóerővel képeseg mozgatni a járművet, amelynek 300 km/h lesz a végsebessége.

A dinamikai adatokat egyelőre nem közölték – bár borítékolható a 2,5 másodperc körüli gyorsulás százig – viszont azt igen, hogy a 101,7 kWh-s akkumulátor 705 km-es legnagyobb hatótávolsághoz elegendő.

Oszd meg a cikket