Festői tájakra kalauzolja el a természet kedvelőket a KGM (korábban SsangYong). A The Zone autós médium, együttműködve a dél-koreai gyártó hazai képviseletével, egy különleges projektbe kezdett, amelynek keretében Vályi István és kollégai KGM modellekkel fedezik fel a Duna kincseit. A csaknem kétezer kilométeres, 10 naposra tervezett túra Budapestről indul május elején, hazánkból és Románián keresztül vezet, végállomása pedig a Duna-delta lesz, ahol a folyó több ágban belefolyik a Fekete-tengerbe.
A különleges expedíciónak a hattagú csapat egy összkerékhajtású KGM Torres-szel, valamint egy Musso Grand-dal vág neki. A stáb érdekes és edukatív tartalmakat készít majd a turisták által kevésbé ismert helyekről és naponta élőben is bejelentkezik, hogy mindenki figyelemmel követhesse útjukat, napi kalandjaikat. A jól ismert rádiós műsorvezető – Viktorin Tamás – is elkíséri őket a túrára, akinek ez lesz az első ilyen kalandja a The Zone stábjával.
„Körülbelül egy éve, egy sajtóút során beszélgettünk Istvánnal arról, hogy jó lenne valami olyat létrehozni, ami túlmutat a hagyományos autós tartalmakon. Olyan projektet képzeltünk el, ahol nem feltétlenül csak az autóról, mint tárgyról van szó, hanem azokról az élményekről, amiket általa és vele együtt lehet megélni” – nyilatkozta Horváth Patrik, a KGM regionális marketingvezetője. Hozzátette: a Duna-delta ehhez tökéletes helyszín. Vadregényes, különleges és számos meglepetést tartogat – akár az úton, akár letérve arról. Ilyenkor pedig igazán jól jön majd a Torres vagy a Musso Grand összkerékhajtása is.
A 10 napos túra külön aloldalt kap a KGM magyar nyelvű weboldalán, így bárki nyomon követheti a csapat kalandjait és kihívásait. Az epizódókban várhatóan érdeklődésre számot tartó személyek is feltűnnek majd, de a The Zone megszokott stílusához hűen számtalan kalandra és megpróbáltatásra is számíthatnak a nézők. Az élő bejelentkezéseket a The Zone, valamint a KGM Magyarország Facebook oldalán is megtekinthetik az érdeklődők. A csapat mindemellett 8-10 epizódot is készít, amelyeket júniustól lehet majd megnézni az autós médium YouTube csatornáján.