Kínai autógyártókkal tárgyal a Stellantis

Xpeng P7
Állítólag a Xiaomival és az Xpeng-gel is folyik a párbeszéd, a Stellantis Európában segítheti a kínai gyártók terjeszkedését.
Xiaomi YU7
Xiaomi YU7

Névtelen belső forrásokra hivatkozva írja az Autonews, hogy a Stellantis új kínai partnereket keres, annak érdekében, hogy ellensúlyozza jelentős közelmúlt-beli veszteségeit, illetve fedezni tudja az Észak-Amerikában fejlesztésre előirányzott 13 milliárd dollárt.

Állítólag márkaeladásról, illetve az európai kapacitás-felesleg hasznosításáról is szó esett a tárgyalásokon – konkrétan a Xiaomi és az Xpeng nevét említi a hír, mint lehetséges partnereket -, de más, kézenfekvő lehetőségek is vannak. Ilyen a szintén kínai Leapmotorral már sikeresen kipróbált európai márkabevezetés a Stellantis bejáratott kereskedelmi csatornáin keresztül.

Egy kínai partner bevonása persze számos kérdést felvetne. Egyrészt úgy kellene átszervezni a vállalatot, hogy az észak-amerikai részleg ne lássa kárát az ügyletnek – a Kínával kereskedelmi háborút vívó Trump kormányzat nyilván nem nézné jó szemmel, ha a Stellantisban nagyobb részesedéshez jutna egy kínai cég – ennek kapcsán pedig akár az európai és kínai cégrész szétválasztása is felmerülhetne. A Stellantis ugyanakkor ezt a lehetőséget vehemens hangnemben cáfolta, bár a hír többi részét kommentálni sem voltak hajlandók.

Xpeng P7
Xpeng P7

A Stellantis jelenlegi vezetése mindenképp lépéskényszerben van, mivel a februári bejelentés kapcsán, amely szerint 22 milliárd eurónyi befektetést voltak kénytelenek nullára írni a könyvelésben, a részvényárfolyam 6 euró körüli szintre zuhant a korábbi 10-ről, ami annak fényében igazán aggasztó, hogy 2024 tavaszán 25 euró felett is járt a Stellantis papírok árfolyama.

Oszd meg a cikket