
Jaguar néven egyelőre egyáltalán nem készül több autó, és a fejlesztés alatt álló Type 00-ból sincs szükség néhány ezer példánynál több éves szinten. Így viszont jelentős, évi százezres nagyságrendű gyártókapacitás hever parlagon Nagy-Britanniában. A legújabb hírek szerint a Jaguar Land Rover kínai partnere, a kínai Chery szívesen hasznosítaná a brit Jaguar üzemek feleslegessé vált kapacitását. Állítólag a brit kormányzat is támogatna egy ilyen lépést, és a brit szaksajtó szerint már folynak tárgyalások a két fél között.
A Chery és a JLR között régóta jól működő kapcsolat van. A kínai gyártó segítségével építették fel a Jaguar kínai gyárát 2014-ben – ebben 130 ezer autó előállítására lenne kapacitás – és működik egy közös motorgyár is Kínában, amelyet 2017-ben indítottak el. A legutóbbi közös terv a Freelander márka bevezetése a Közel-Keleten, amely a Cherytől származó típusokat forgalmaz majd.
A Chery elsősorban az Omoda és Jaecoo márkák révén igyekszik megvetni a lábát Európában. Egy brit gyártóbázissal elkerülhetnék a kínai járművekre vonatkozó európai importkorlátozások nagy részét, és tovább erősödhetnének Nagy-Britanniában is, ahol a Chery márkái tavaly összesen bő 76 ezer autót értékesítettek.







