Land Rover hasonmással rukkolt elő a Chery

A kínai Chery csoporthoz tartozó iCAR márka hivatalosan is bemutatta legújabb autójának álcázott képeit. A terepjáró Land Rover áthallású, robosztus, dobozszerű formát kap, és hatótávnövelt elektromos hajtáslánccal érkezik. Az első információk szerint az autó kínai indulóára 200 000 és 250 000 jüan (kb. 9,5–11,8 millió forint) között mozog majd, és a piaci bevezetés 2025 folyamán várható a kiszemelt piacokon.

A hivatalos képek tanúsága szerint az iCAR V27 karakteres, Land Rover életérzéssel átitatott off-road hangulatot sugárzó megjelenéssel érkezik, amelyben kulcsszerepet játszik a szögletes karosszériaforma, a markáns sárvédő-szélesítések, valamint a rétegezett hűtőrács, amely harmonikusan illeszkedik az izmos első lökhárítóhoz. A kerek nappali menetfényekkel kiegészített téglalap alakú fényszórók jól illenek a SUV robusztus karakteréhez. A nagy első terepszög is arra utal, hogy az autó nem csupán városi használatra készült.

A járgány masszív ötküllős felniket visel, a tetővonal egyenes, a hátsó szekció pedig sűrű álcázás alatt rejti végleges formáját, ami alapján nem kizárt, hogy három üléssoros kialakítás is elérhető lesz.

Az iCAR V27 technikai alapját egy hatótávnövelt elektromos hajtáslánc adja, amely a hírek szerint 1,5 literes turbómotorból és villanymotorokból áll. A kínálatban hátsó- és összkerékhajtású változat is szerepel majd, az utóbbi akár 449 lóerős rendszerteljesítménnyel kecsegtet. A modell tisztán elektromos hatótávja CLTC ciklus szerint körülbelül 200 km, amely a valóságban valószínűleg inkább 120-140 kilométerre tehető, de a városi közlekedéshez már ez is bőven elegendő.

Érdekesség, hogy a Chery újdonsága két különböző elnevezéssel kerül a szalonokba. A modell „iCAR V27” néven fut Kínában, de az Apple iCar védjegye miatt sok külföldi piacon iCAUR V27 névre keresztelték a típust. Bár a Chery már Magyarországon is megjelent, egyelőre kérdéses, hogy hozzáni is eljut-e ez a konkrét modell.

forrás: Car News China

Oszd meg a cikket