Megmutatták a megújított Nissan Z-t

Finomítottak az Amerikában forgalmazott sportkocsin, amely már kézi váltóval is kapható lesz odaát.

A Nissan jelenlegi hathengeres sportkocsija Európában már nem is mutatkozott be, Japánban és Észak-Amerikában azonban továbbra is kapható, sőt, most egy komolyabb felújításon is átesik.

Frissítették a karosszéria egyes részleteit, változott a hűtőmaszk, az új orrkialakítás állítólag jót tett a légellenállásnak és a leszorítóerőnek is. Ennél is lényegesebb változás, hogy a Nismo változathoz is elérhető a hatfokozatú kézi váltó. Változtattak ezen kívül a futómű hangolásán is, emellett a Nismo változatba bekerült a GT-R-ből ismert alumínium-rotoros első fék, amivel 8,6 kilogrammot sikerült spórolni a futómű rugózatlan tömegén is.

Az ikerturbós, 3 literes V6-os motorhoz alig nyúltak: a 426 lóerős csúcsteljesítmény továbbra is bőséges. A hatfokozatú kézi váltó mellett kilenc sebességes automatával is kapható mindkét változat. A sportkocsi alapkivitele 43 ezer, a Nismo változat 66 ezer dollárba kerül.

Oszd meg a cikket