Egy akár 787 lóerős elektromos kombi az AUDI első modellje
A Shanghai Auto Show keretein belül bemutatkozott az AUDI első modellje. Furcsa lehet így elsőre ez az állítás, de hidd el, ez az AUDI nem az az Audi.
A Shanghai Auto Show keretein belül bemutatkozott az AUDI első modellje. Furcsa lehet így elsőre ez az állítás, de hidd el, ez az AUDI nem az az Audi.
Az Audi bejelentette, hogy 2029-ig 7500 munkahelyet szüntet meg Németországban, miközben csökkenti a bürokráciát és mérsékli a személyi költségeket. A döntés hátterében a nehezedő gazdasági környezet, politikai bizonytalanságok és a vártnál lassabb elektromos autó-átállás áll.
Az Audi R8 tavaly búcsúzott a palettáról egyelőre utódmodell nélkül. Aztán nem sokkal később kiderült, hogy a gyáriak mégis dolgoznak az utódon, mely az első információk szerint teljesen elektromos lett volna, most viszont már egy hibridről van szó, természetesen ismét Lamborghini kötődéssel.
Kipróbáltuk azt az Audit, ami akkor is megvadít, ha nem szeretnéd, Amerikában pedig személyesen is találkoztunk az évszázad legjelentősebb autóipari reklámfogásával. Mindezek mellett Csík megpróbál lebeszélni mindenkit az oldtimer-építésről!
Legendás autókkal ismerkedtünk meg Amerikában, itthon pedig megnéztük, hogy mit nyújt az Audi Q7 második generációja. Múltba tekintéssel zárjuk a hetet, azaz kiderül, mit adott a világnak a 2005-ös esztendő!
Bár egy vadonatúj Audi még mindig sok autóvásárló számára elérhetetlen álom, úgy tűnik, a márka célja, hogy még magasabbra emelkedjen a luxus világában. A márka vezetősége mindezek mellett nem szeretne házon belül konkurenciát állítani a Bentleynek.
A Lamborghini Urus és az Audi RS Q8 mondhatni testvérmodellek, hiszen ugyan arra az alapra épülnek és még motorizáltság tekintetében is közösködnek egymással. A Volkswagen azért persze igyekszik mind árazásban, mind pedig részletmegoldásokban eltávolítani egymástól a két modellt. Most ezt a távolságot tüntette el a tuningspecialista ABT.